Kerti Attila 15 év után elhagyja a WPP Group M médiás csoportjához tartozó Maximize médiaügynökséget, utóda Vernyik Imre lesz, akit 2018-ban neveztek ki ügyvezető-helyettessé, előtte pedig több ügynökségnél is dolgozott vezető beosztásban.
Kerti Attila 2019. december 31-ig látja el az ügynökségben 15 éve betöltött ügyvezetői pozícióját. A céget a szakember 2004-ben a Mindshare-rel közösen alapította, tulajdonrészét 2017 végével eladta a többségi tulajdonosnak, az earn-out periódus (a WPP-n belül a vezérigazgatóknak megszabott, több éves felmondási idő – a szerk.)lejártával pedig távozik a cégtől. Kerti Attila médiás karrierjét 1993-ban a DDB-ben kezdte, a Maximize előtt pedig az OMD ügyvezető igazgatója volt. Döntése hátteréről bővebben a Kreatív napokban megjelent áprilisi számában írunk.
A cég a szakmai és stratégiai feladatokat már tavaly óta egyre növekvő ütemben Vernyik Imrére bízta, aki idén április 1-től felelős a Maximize napi operatív vezetéséért és stratégiai irányításáért.
Az új vezető korábban a 1080p operatív igazgatói pozíciójában dolgozott. Előtte stratégiai igazgatói pozícióban volt az OMD Hungary-nél, operatív vezetői beosztásban a PHD Hungary-nél, médiadivízió-vezető a Carnationnél (ma: Possible – a szerk.). Vernyik 2007 és 2011 között saját vállalkozást vezetett, amely branded entertainmenttel és marketingkommunikációs stratégiai tanácsadással foglalkozott.
Forrás: kreativ.hu